A szisztematikusság elve - a testnevelés elvei
A szisztematikusság elve
A testnevelés és a sporttevékenység oktatásában a szisztematikusság elve jogosan elismert, központi szerepet játszik. Legalább bizonyos rendelkezéseinek megsértése leginkább az egész testnevelés hatását érinti, ami értelmetlen vagy egészségre ártalmas. Szabálytalan, epizodikus gyakorlatok a fizikai gyakorlatok várható előnyeit egy személy nem hozza.
A szisztematikus jelleg elve tükrözi az egyik legjelentősebb biológiai mintát, az úgynevezett "fázisváltozást a humán munkaképességben". Alapja, hogy a testnevelési folyamat épül, különösen a sporttatás. A hatékonysági fázisváltás lényege a következő. Az emberi test fizikai megterhelése során fokozatosan elkezdődik a fáradtság. Ezt az első fázist a hatékonyság csökkenésének fázisaként nevezik. A munkavégzés befejezése után, a pihenés idején szükségszerűen megtörténik a munkaképesség helyreállításának fázisa. És ha az elvégzett munka elég jelentős (azaz az akadálymentesség elvével összhangban), akkor egy harmadik fázis jelenik meg - a szupercsökkentési fázis (szuperkompenzáció). Az eltűnésével a megmunkálhatóság visszatér az eredeti szintre, ami az úgynevezett csökkentési fázis kezdetét jelzi.
Mostanra már ismeretesek a hatékonysági fázisváltás törvényének megnyilvánulásának bizonyos sajátosságai, amelyek nagymértékben fontosak a testnevelésben. Nézzük meg néhányat:
1) A szuper-redukció mértéke a terhelés nagyságától függ. Minél nagyobb a megengedett terhelés, annál nagyobb a fokozott hatékonyság.
2) A szuperkompenzációs fázis időtartamának függvénye az általa végzett gyakorlás időtartamától függ. A szupervisszanyerés fázisa hosszabb ideig hosszabb ideig tart, és rövid időn át gyorsan halad.
3) Ugyanaz a fizikai terhelés, amelyet rendszeresen alkalmaznak a vizsgálati rendszerben, minden egyes sorozathoz képest, a testben egyre kevésbé pszichofiziológiai és más műszakokat okoznak, pl. van egy megfelelő adaptáció a terhelés, úgynevezett jelenség a "gazdaságosító funkciók."
4) A rendszerben a legelterjedtebb a fitnesz-növekedés, amikor minden egyes utólagos terhelést a szuper-helyreállítás szakaszában adnak meg.
Így a szisztematikusság elve a következőképpen fogalmazható meg: célszerű a fizikai gyakorlatokat rendszeresen, ideális esetben az egész életen át, az elérhető egyéni terhelések optimális váltakozásával és a szükséges pihenéssel. Természetesen az egyén életkorának növekedésével a rendelkezésre álló terhelések szintje fokozatosan csökken, és a szükséges pihenés időtartama megnő.
Az ebből eredő szisztematikus elv célja, hogy először biztosítsa a sürgősségi képzési hatások (a szervezetben bekövetkezett változásokat) összességét, amelyet a szuper-hasznosítás fázisai révén érnek el; másrészt annak biztosítása érdekében, hogy a szervezet alkalmazkodjon az általa kifejtett terhelésekhez, lehetővé téve számukra a fokozatos növelését és ezáltal a munkaképesség növelését; harmadszor, a motoros készségek és készségek rögzítésében és javításában.
A szisztematikusság elve a gyakorlatban a következő módszertani követelmények betartásával valósul meg:
1) Fontos, hogy következetesen betartsuk a testnevelés hosszú távú folytonosságát, és ne engedjük meg az osztályok indokolatlan szüneteltetését. Az a tény, hogy a gyakorlatok eredményeként elért funkcionális és morfológiai változások (készségek, készségek, fizikai tulajdonságok, általános és speciális munkaképesség) fokozatosan csökken az osztályok befejezésével. Néhány regresszív változás már a 7. napon jelent meg.
2) Racionalizálta a terhelést és a pihenést. Az ülések között egy ilyen pihenőidő javasolt, így az előző foglalkozás pozitív hatásának elvesztése nem következik be. Minden egyes lecke hatásának "rétegezve" kell lennie a múlt nyomában, rögzítve és összegezve. Így sok tevékenység eredményeképpen "kumulatív hatás" jelentkezik, ami funkcionális és szerkezeti jellegű állandó adaptív átrendeződést idéz elő (például az izom ereje és az izomtömegemelés). A munkamenetek közötti legkisebb intervallumok a nagy sebességű és koordinációs képességek oktatásában célszerûek, némileg nagyobbak - az erõ fejlesztésével, a leghosszabbak - a kitartás javulásával.
3) Figyelembe véve a szervezet különböző funkcionális rendszereinek helyreállításának heterokronitását (nem egyidejűségét), különböző terhelési időközöket lehet alkalmazni a terhelés jellegétől függően. Például egy rövid intenzív fizikai munka után az izomban a glikogénszint emelkedik 1 óra pihenés után, és 12 óra múlva ez lesz a kiindulási pont. Hosszú térfogatú munka után a szuper visszanyerés körülbelül egy nappal később következik be, de körülbelül 2-3 napig marad.
Az ifjúságos testnevelés tömeges gyakorlatában jellemző egynapos pihenőidő, azaz hetente háromszor. Az ilyen sportmód lehetővé teszi a teljes karbantartás és a hatékonyság, a fizikai tulajdonságok és a mozgás technikájának javítását.
4) A tanulmányrendszer felépítésénél figyelembe kell venni a két ellentétes oldal egységének alapvető pedagógiai irányelveit - az átvett anyag ismétlését és egy új, változatos jelleg felvételét. A heti, havi és egyéb ciklusok során a gyakorlatok tartalmának ismétlése (fizikai gyakorlatok, terhelések, alkalmazott módszerek stb.) Szükséges a szervezetnek a terhelésekhez való asszimilációjának, rögzítésének és megfelelő alkalmazkodásának a tartósságához.
Ugyanilyen jelentős az osztályok tartalmának változékonyságával és újdonságával kapcsolatos tendencia. Ehhez új gyakorlatokra van szükség, a terhelés növelésével és módosításával, a technikával, a pihenőidők módosításával stb. Ez biztosítja a szervezet magasabb szintű működését. Ezért az ismételhetőség és a változékonyság optimális arányának követelménye a szisztematikusság elvének megvalósításának előfeltétele. Ezek a tipikus módszerek a szisztematikusság elvének a testnevelésben való megfigyelésére.