Nem értem, miért van velem
Én sokkal szeretnék mondani valamit, hogy senki sem mondta. Néztem te, és nem hiszem, hogy én is ilyen szerencsés, szerelem, meg, hinni, és most már nem gondol a szavak elhagyták kimondatlan, korrodálja a lelket.
Hány nem, mert nem tudott. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez igaz, és nem valaki hülye vicc, nem a rendszert. Ez igaz. Ön nincs többé. Ön már nincs velem.
Először is, a lélek sírt, aki megverte görcsöket, és töltse meg hihetetlen mennyiségű alkoholt, jött valaki, együttérzés, és mit kell tennem a szimpátia? Ez nem oldotta meg. Egy idő után érkezik, a hívó egyre kevésbé, persze, akinek szüksége van csonkítás per alkoholista. És akkor ott csak egy ember egyáltalán.
Nem értem, hogy miért, milyen kopott velem, az együttérzés a múlté, mert tavaly voltam majdnem teljesen részeg, és a fájdalom nem ment sehova, ébresztett éjjel, és arra kényszerítette, hogy alkohollal leöntjük. És reggel jött, kiabálás, káromkodás, hív. Felemeltem a buhuyu hasított a szemétbe, és húzta be a fürdőszobába, ott önteni fagyasztás-zuhanyzóval, amit elkezdtem hányni.
És így, nap nap után, ő volt az egyetlen, aki nem hagyja cserben teljesen. Nem tudom, miért, amíg egy olyan nap, ül a konyhában, kávét ivott, és figyel rám enni főztjét, ő kényszerített, hogy enni, akkor is, ha nem érzi ízét, azt mondta: „Te önző. Azt mondják, hogy megsirassa, elvesztett álmok, törekvéseit. Gyászol, hogy nem tett meg mindent, amit akart, és nem a végén boldog, tudván, anyaság. Sőt, ha gyászol magát, elveszti a boldogság, tartsa ott, ahol abban a pillanatban azt kell, arra kényszerítve, hogy nézni legördül lejjebb és lejjebb, arra kényszerítve szenvednek. Ön megfosztja a boldogság, kezében neked. "
És befejező kávéjába, és elsétált, így nekem egy olyan államban, mint után a fülledt hőség ragadt a sarkvidéki vadonban ...