A csillapítási tényező a teljesítményerősítőkben
A csillapítási tényező a hangszóró névleges ellenállásának aránya a teljesítményerősítő kimeneti impedanciájával. Úgy gondolják, hogy a minimális csillapítási tényezőnek legalább 20-nak kell lennie. A gyakorlati szempontból a csillapítási együttható nagyobb, mint 50. Nincs értelme.
Valódi tranzisztoros teljesítményerősítőknél az értéke eléri az 1000-et, természetesen nincs probléma, ha nincs közös visszacsatolás (OOS), amely képes az erősítő csillapítási tényezőjének növelésére és csökkentésére. Ráadásul a DUS (Csillapítási tényező) nélkül stabil, és nem függ a komplex terhelés-kapacitív, induktív, ellenállás jellegétől.
A kimeneti transzformátor a csöves teljesítményerősítőkben kimeneti ellenállást termel (különböző frekvenciákon) tíz ohm, így a csillapítási tényező 20-nál kisebb lehet. Ez a lámpák erősítőjének fő hátránya. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kimeneti transzformátor szekunder tekercsének gyakorlatilag nulla ellenállása van az egyenáramú és infravörös frekvenciákon, amely részben csillapítja, mint a csillapítási együtthatót.
Ezen túlmenően, számos hangszóróban (szűrőkben) a dinamikus fejek érzékenységének kiegyenlítéséhez ellenállók vannak. hogy valahogy csökkenti az ilyen AS kritikusságát a teljesítményerősítő kimeneti impedanciájához.
Az elemi fizika folyamán ismert - minden vezeték (audio kábel) elektromos ellenállása van, ami természetesen befolyásolja az átviteli jelet, és ezáltal az audioerősítő egészének csillapítását.

Mivel (Damping Factor) jelzi a csupasz számok (a mi véleményünk helyett), akkor meg kell adnia csak a kimeneti impedanciája az erősítőt a klasszikus értelemben az „Om”, és nem az eredmény a homályos (a fogyasztó) matematikai számítások.
A vákuum és félvezető tulajdonságok legjobb kombinációja egyvégű hibrid hangerősítő.

Nem teremtünk illúziókat,
A hangot életben tartjuk!
