Az "indokolatlan remény" problémáját néha megkérdezik tőlünk ", de nem félsz önmagadtól

Néha megkérdezik tőlünk: "Nem félsz, hogy irreális reményt fektetsz be a pácienseidbe?" Bizalmasan válaszoljuk ezt a kérdést: "Nem". Megalapozott reményt adunk a betegeknek. Módunk semmiképpen sem garantálja a helyreállítást.

De döntést, indokolást vagy igazolhatatlanná válik ebben az esetben remény, arra a tényre jutunk, hogy ha valamilyen kudarc valószínűsége van, akkor egy személynek soha nem szabad reménykednie. Az ilyen helyzet megfosztja az embereket minden lehetőségtől, hogy teljes életet éljen és harcoljon, amikor életüket fenyegetik.

Amikor feleségül vagy férjhez menjünk, senki nem tudja garantálni, hogy házasságunk boldog lesz. Ha előre tudjuk, hogy kudarcra van ítélve, ez kétségtelenül növeli annak valószínűségét, hogy szétesik. A pozitív elvárások nem szolgálhatnak sikeres házasság garanciájaként, de növelik annak valószínűségét és javítják a családon belüli kapcsolatokat.

E könyv első oldalain arról a bizalmunkról beszéltünk, hogy a páciens kilátása a gyógyulásának kilátásairól befolyásolja a betegség lefolyását. Olyan betegek voltak, akik keményen dolgoztak a megközelítésen, de még mindig meghaltak, bár sokan sokkal hosszabb ideig éltek, mint a hozzárendelt idő, és jóval kielégítőbb életet élveztek, mintha nem vették volna aktív részt a kezelésben. Igen, valójában senki sem tud menekülni a haláltól, és a pácienseinkkel együtt dolgozunk, hogy segítsük nyíltan elfogadni a lehetőséget, mert ez a halálhoz való hozzáállás az élethez szükséges energiát szabadítja fel.

Azok az emberek, akik aggódnak az "indokolatlan remény" problémáján, gyakran úgy hiszik, hogy realisták, akik az életet "úgy látják". Véleményünk szerint azonban az élethelyzet, amelyben nincs helye a reménynek, nem realizmus, hanem a leggyakoribb pesszimizmus. Meg lehet menteni egy embert a csalódástól, ugyanakkor aktívan hozzájárul a negatív eredmények eléréséhez.

A daganatos betegek túlélése érdekében a remény nagyon fontos tényező. Közvetett módon ezt megerősíti az a tény, hogy a reménytelenség és a tehetetlenség érzése gyakran megelőzi a rákot. Az a remény, hogy pácienseinkbe beágyazódni akarunk, egy lépés az élet felé.

És itt nem beszélünk semmilyen filozófiai problémáról, itt közvetlenül a túlélésről beszélünk. Minden páciens, amely arra törekszik, hogy egészséges legyen, elkerülhetetlenül szembe kell néznie azzal, hogy át kell gondolnia az életét fenyegető élethez való hozzáállását, "nyitottnak" kell lennie a reményben.

Azok az emberek, akik félnek az "indokolatlan reményektől", gyakran két további kérdést fejezhetnek ki. Úgy vélik, hogy a betegséggel kapcsolatos megközelítésünk nem nélkülözhetetlen a charlatanizmusnak. Valójában számos nem hagyományos rákkezelés létezik, amelyek nem tűnnek tudományos alapnak. És mégis, külön esetekben nem szeretnénk következtetéseket levonni, hiszen ezeknek a módszereknek a szurkolói olyan helyzetben vannak, hogy tagadhatatlan bizonyítékot szolgáltatnak a gyógyulás eredményeként bekövetkezett gyógyulási esetekről.

Talán az ilyen "csodálatos" gyógymódok leghíresebb példája a leatril története. Annak ellenére, hogy a tiszteletben levő orvosi források nem adnak semmilyen információt a leatril pozitív hatásairól, van néhány olyan konkrét ember, aki a gyógyuláshoz ezt a gyógymódot tulajdonítja. Lehetséges, hogy ezek a gyógykezelési esetek placebo-hatással magyarázhatók, bár ez csak egy találgatás. De még akkor is, ha a leatril és más nem-hagyományos gyógymódok hatása placebó hatás, ez önmagában fontos felfedezés, hiszen megerősíti a hit hatását a kezelés élettani eredményeire. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a különféle terápiás technikák kifejlesztésére kell figyelmet fordítani, hanem az ilyen meggyőződés erejére is.

Egy ilyen hit felhasználásával megerősítik a szervezet védő funkcióit és javítják a megfelelő terápiás módszereket, ezzel elősegítjük a tudomány fejlődését. Ha a már rendelkezésre álló orvosi adatok ellenére továbbra is figyelmen kívül hagyjuk azt a szerepet, amelyet az ész és az érzelmek a helyreállításban játszanak, ez lesz csak a charlatanizmus, a tudomány által bizonyított módszerek figyelmen kívül hagyása. Valójában a kérdés nem az, hogy az elme és az érzések valóban befolyásolják-e a kezelést, hanem hogyan kell megtanulni, hogyan használják fel őket a leghatékonyabban annak érdekében, hogy támogassák.