Versek a papírról

Fehér vagy, mint kréta. Ne törje össze és ne tisztítsa meg.
Még a felületed
Döntetlen nem érintette a kezét.
Mi leszel? Mikor, melyik
Le fogják írni egy kézzel?
Kinek és mit fogsz hozni:
Szerelem? Válás? Az igazság? Ez hazugság?
Bocsáss meg, hogy menj az asztalhoz?
Vagy nézze meg a protokollt?
Vagy a költő kétlem,
Gyümölcs nélkül találkozott a hajnal?
Nem, várlak másra!
Egy színes ceruza
Átadja az összes lapot,
Megtöltötte az ürességet.
És az ég kék lesz,
És a hajó piros lesz,
És füst lesz az égen,
És a nap arany lesz!
Illessze be a hajót, katona,
Gőzmozdony, autó, kard.
És ez segít neked,
Színes.
(Könyv)
A papírgyárban, ahol képzett
Gépek, ahol hatalmas kazánok,
Emlékeztem a szomorú,
Hogyan csökkentsük az erdőt, hogyan csökken a törzsek.
Végtelenül pillantottam oldalra,
Kérdések, amelyek nem megfelelő módon kérdeznek,
Az édes szagú fenyőfákon
Ez már nem erdő, hanem félkész termék.
Készen áll a kegyetlen átalakulásokra,
Hosszú rönkök - régi erdők,
Hol éltek a mókusok és a szarvasok
És az ágak pihentek az égen.
És itt a papírlapok fehérek,
De vágyakozással gondolkodom és gondolkodom:
Születés, ágak és törzsek
Elvesztették magukat, feláldozták magukat.
Már az erdei csomók helyén állnak ki
Csak hogy a papír elakadjon
A bürokrata hülye buzgón kimerült
És grafomaniac a költői kísérletekben?
A század már csökkent erdeje nőtt
És a földre esett, egy baltát engedelmes,
Annak érdekében, hogy a gonosz megírja a feljelentést,
A bolond feleslegesen körkörös?
És mégsem vesztették hiába a fa.
A noteszgépeken, amelyek nem írtak semmit,
A kölyök felhívja az első szavakat,
A bölcs ember igazolja a nagy törvényt.
Költő szerette az éjszakát
A szem nem záródik le és világítani fogja az oldalt,
És a száz évszázad erdeje életre kel,
A tűk szaga lesz, a madarak megpattannak.
És lesz ez az erdő évszázadtól a századig
Hangos ágak, vérzavarok az erekben,
És nem az egyik a világon
A ládák kiürítése nem lesz képes.