Második fejezet
- Rendben van - mondta.
Másnap reggel az éjszakai félelmek tűntek az elárasztottnak. A levél elküldésével felemelte a nehézség a lélekből, és a nap olyan ragyogóan ragyogott, hogy minden reggel csillogott az asztalra.
- Megyek Duffinnek - mondta a plébános.
- Nem hiszem, hogy bármit mondana - felelte a felesége.
- Még beszéltél vele?
- Hát persze, hogy Duffin nem azok közé tartozik, akik megértik ezeket a dolgokat - mondta a plébános. - Mégis megkérdezem tőle. Megkérdezem legalább, hol jár a fiú este.
- Furcsa. Nem úgy néz ki, mint Duffins.
Röviddel a reggeli után az elöljáró felvette a kalapját, felvett egy hamutartót, és elment a völgybe, ahol volt egy farm, amelyet a Duffin tulajdonolt, hányan emlékeztek. A plébános rövid utat tett meg, amelynek egyik oldalán a galagonya már régóta nőtt, másrészt a kutya észrevehetetlenül felemelkedett; átment a kutyaház; átkeltek az úton, amely reggeleken és esténként a teheneket mocsárgá változtatta; és néhány méternyire a rózsaszín kerten át, a régi ház magas tornácára emelkedett. Miután megtalálták a harangot a lonc alatt, amely nem virágzott, a rozsdás nyelvre húzódott, és a ház túlsó végében áthatoltak a házon, a harang másik vége előtt, a szokatlan hangokra válaszolva; Az ajtóban megjelent, nem viselt kabátot, az idősebb Duffint.
- Jó reggelt, Duffin - üdvözölte a plébános.
- Jó reggelt, uram - felelte a gazdálkodó.
- Azért jöttem, hogy megkérdezzem, adnál-e nekem több tojást.
- Természetesen uram. Természetesen. Gyere be!
A plébános belépett a házba.
- Azok a barnaak, jól ismered magad - mondta.
- Természetesen uram. Most az én orpingom rosszabbodott. Mennyire van szüksége, uram?
- Csak valami? Két tucat írtam.
Időközben már a nappaliba költöztek, és a lelkész ült a kanapén fekete lószőr párnákkal. Több mint hat tojást nem értett egyet, mert egyáltalán nem volt szüksége tojásra. Még mindig hatot hozhat, de nem többet.
- Nem, szerintem hat elég nekem.
- Két tucat, uram.
- Nem, köszönöm, nem ma. Máskor.
- Rendben, most megkapom.
Duffin elment. Vicar hangjai és más hangjai eljutottak hozzá, rájött, hogy Mrs. Duffin törölgette, de tájékoztatást kapott a látogatásáról, így biztosan nem lassítja le, és nem jár le a vendégnek.
Amit a tojások mennyisége okoz, az ügyvéd nem kérdezte: nem hagyta el az érzést, hogy elfelejtett valamit. Sokáig várnom kellett.
Végül Duffin visszatért, és hat tojást hordott egy kosárban.
- Valahogy esetleg visszaadja a kosarat, uram. Elvittem Mrs. Duffinnől. Ő használja, amikor a kertben dolgozik.
- Természetesen - mondta a plébános.
- Köszönöm, uram.
- Egyébként, mit csinál a fia? Találtál munkát neki?
- Segít a gazdaságban, uram.
- Ó, segít a gazdaságban.
- Segíti a teheneket és mindezt. És persze, hamarosan a kaszálás ...
- Nos, igen - mondta a plébános -, egész nap elfoglalva kell lennie.
- Tudja, ki ezek a fiúk, uram.
A vicaró nem vette közelebb a kérdést, ami érdekli, de a napraforgóban pirosra kerülő gazdálkodó maga kezdett beszélni arról, hogy miért jött el hozzá a plébános.
- Mint az este, így nyomot hagy. Itt megkezdődik a sóderítő, majd nem jár.
- Akkor persze - mondta a plébános. - Nem hagyja, igaz?
- Ha meghallgat, uram.
- Ebben a korban velük nem könnyű.
- A mai korban nem könnyű, uram - erősítette meg Duffin.
- És ha azt mondod neki, hogy ne hagyja el a házat a naplemente után, talán egy kicsit hozzászokik hozzá?
- Ezt nem tesszük, uram - mondta Duffin. - És haszontalan. Most mindenki új módon akar élni. Mindenki azt akarja. Itt van az apám, hagyott nekem egy farmot, ha látta, hogy lógunk, uram, nem mondott semmit, csak nézett ránk, nos, igen, csak nézett ránk, ülve egy székre, és ha ez nem volt elég, akkor rákattintott a ostorra, mindig a falon feküdt, apja vadászott rókákkal, és ez biztos, hogy elég volt, azonnal eljutottunk az üzletbe, érdemes volt meghallgatni a ostorát. És most ...
- Igen, bizonyos értelemben ez az idő jobb volt - szakította félbe a plébános.
- Minden értelemben.
- És azt hiszed, hogy nem tarthatod otthon Tommyt este? - kérdezte gyorsan a plébános, attól tartva, hogy a mezőgazdasági termelő elkezd beszélni a kenyér árairól.
- Nem tudom, uram, nem tudom - ismerte el a gazda. - Húzza a hegyekbe.
- És mit keres ott?
Azonban még a közvetlenül felvetett kérdés sem vette következtetésre az elöljárót, mert Tommy atya azt mondta:
- Ne kérdezzen, uram, mit csinálnak most. Nem mond semmit nekem.
Felismerve, hogy a régebbi Duffin-ről semmi többet nem húzhat fel, a lelkész felállt, és elvárta, hogy elhagyja, mielőtt Duffin asszony teljes parádéban jelent meg. Azonban nem sikerült, és amint felvitte a kosarat, amikor belépett a szalonba, minden csillogott, pontosabban, csillogott egy ruhával és egy hatalmas brosszal, ahogy később felidézte. Tommy Duffinnel együtt óvatosan fésülte a haját.
- Az alma nem messze van az almafáról - mondta magában a vicaró, gyakran elcsodálkozva a felháborító gondolataiban, amelyek a fejében villognak. Tommynek azonban ilyen vörös arca volt, olyan kerek, értelmetlen arc, ilyen kövér és fényes haj, amit a közmondás önmagában emlékezett.
- Én azért jöttem, hogy több ízletes tojást vásároljak - mondta a kézfogás cseréje után.
- Rendben van - mondta Mrs. Duffin.
- Attól tartok, megszakítottam önt.
- Jól van - felelte a lány, mert még nem volt ideje mondani: "Ez éppen az ellenkezője."
Nem volt ott. Mrs. Duffin megkérdezte az asszisztelt Mrs. Anrel egészségi állapotáról, ezt követte egy könnyű beszélgetés, lassan, lassan a reggelen vele; és ezúttal Tommy, egy hiányzó arckifejezéssel ült ruhában.
"Megkereszteltem, emlékszel?" Kérdezte az ügyvédet.
- Ó, igen - mondta Mrs. Duffin. - Egy éve voltunk házasok az érkezés előtt. Kevesebb mint egy év alatt.
Emlékek követték. Végül egy pillanatra eljött a vicaró, és elbúcsúzott, de alig kapta meg a kosarat, eszébe jutott, hogy vissza kell jönnie, és hirtelen egy új terv érkezik a fejébe. És ha maga hozza a kosarat a naplemente előtt, és hallgatja Mrs. Duffin fecsegését, habozzon nézni a kölyköt, amikor elkezd sötétedni?