A komor középkori frizurák
Középkori frizurák


Nem mondható el, hogy a középkori frizurák különleges vonzerővé válnak. Az akkori nagy művészek munkái alapján úgy tűnik, hogy a kimerült, fájdalmas, csapdába esett arisztokraták négy falon nem rendelkeznek olyan luxus szőrrel, amely büszke lehet. A kemény vallási dogmatizmus őrzött a természeti szépségeken, és mindegyiket bűnösnek tartották. A valóság elterjedt felfogása arra a tényre vezetett, hogy vonzónak tartották a sápadt, kifulladt szépségeket, amelyek szinte teljesen szőrszálmentesek voltak.

Nemcsak a házas nők, hanem a nagyon fiatal lányok is kénytelenek voltak elrejteni az egészséges hajat a fejdísz alatt, hogy ne okozzon rossz gyanút az erkölcsi őrök részéről. Amit a büntetések veszélyeztetnek azok számára, akik nem akartak betartani a szabályokat, nem akarnak gondolkodni. A középkorban az ősi világban imádott természeti szépség kezdett az ördög termékének tekinteni. Ki akart kínozni vagy élénken égetni a téten a luxusruházat dicsekedésére?
Ezért a női frizurák szerepe leggyakrabban fejdíszre került. Természetesen ezek nem voltak kalapok, a kívülállók szemét a haj jelentős részét, sűrű fátyolokat és különböző formájú kupakokat fedezték fel. Azokat a hajakat, amelyeket nem lehetett eltakarni a fejdísszel, beleértve a szemöldökét is, borotválkozni kellett. A kupak felett általában a fátyol volt kötve, amelyet az állára kellett rögzíteni. A kuvr-chef egyértelműen körvonalazta a helyes ovális képet. De a fátyol tetején lehetett felhúzni egy karikát vagy diademet, hogy valami ünnepélyességet nyújtson az egész megjelenésnek.

E komor korszak férfi frizurái nem voltak különösebben különlegesek. Igaz, hogy egy rövid fodrász a csésze alá került, hosszú hajú vállig öltözött. De nem tettek különösebb erőfeszítéseket a haj felszerelésére, leggyakrabban egyszerűen csak fésülgetették a hajukat, és egy hajót vagy hevedert rögzítettek a hajukon. A frizura egyszerűsége, amennyire csak lehet, hangsúlyozza az ember erősségét és fellebbezését.
A fejdísz megjelenésével lehetett megkülönböztetni egy arisztokratát egy közembertől különleges problémák nélkül. A hiteles írók nemesfémekből készült és drágakövekkel díszített karikát viseltek. Apropó, ebben a történelmi korszakban a köznép másik jellegzetes vonása szakáll. Az arisztokrácia képviselői közül a napi borotválkozás divatos volt. Mindazonáltal voltak olyan egyének, akik nem tartották szükségesnek a divat és stílus általánosan elfogadott kánonainak követését.