Alexander Blok - "tizenkét év alatt"
Ugyanaz a tó felülete,
Mégis, a só csepeg a hűtőtornyokból.
Most, hogy öregek és békések vagytok,
Mi aggódsz újra?
Az első szenvedély fiatal zseni
Még ha lelkem sem különül el,
És örökre eljegyezte
Az a régi, felejthetetlen árnyék?
Hívja, ő fog jönni:
A profil fontos, mint korábban,
És egy hang,
- suttogta a szavak.
A sötét parkban az alders alatt
Egy órakor reggel egy siket
Fehér hattyú az evezőből
A szárnyakba rejtette a fejét.
Én mind emlékem vagyok, mindent hallok,
Magával vagyok, szomorú szellem,
Tudom, látom - ez a pályád,
A vihar évek óta átöblítette.
A gyászolók árnyékában
Édes lélegzetem a parfümömben,
A matt zörgés leveleiben,
A lélek még mindig zörög,
De a szenvedélyes évek viharán túl
Minden olyan, mint egy szellem, minden olyan ostobaság,
Mindez volt, minden elment,
A tó köd elment.
Amikor fájdalmasan lázadt
Előttem vannak a tettek és a napok,
És egy álom mély szomorúsággal
Elfelejtettem az erdő árnyékában, -
Nem tudtam, hogy az erdőben egy lány
Elhalad a régi idők emléke,
És amikor felébredt az árnyékban,
Világosan hallottam a madár tönkében:
Sineokaya, Isten így teremtette meg.
Az első szerelem zsenije fölöttem van,
Halkan felállt, esővel mosott,
Különleges mérgezést énekel,
Séta a pályán,
Nincs könnyű neve,
Újra látom, hogy vékony karom van,
Ismét hallom a guttural hangokat,
És a mély kék szemben
A valóságban ismét elmerülök.
Csendes pillanatok vannak:
Pattern fagyos az üvegen;
Az álom önkéntelenül ragaszkodik valamihez,
Megint unja a szobában a hőt.
És hirtelen - a nedves kert ködje,
Vashíd a patak mentén,
Minden a rózsában egy szürke kerítés,
És a kék, kék fogság a szemek.
A suttogó patakokról,
Egy örvénylő fej.
Tisztelettel, khokhlushka, csókok,
A guttural szavakat.
Csendes estén találkoztunk
(A szív emlékszik ezekre az álmokra).
A fák alig voltak házasok
A tavasz első zöldje.
A sikátor tiszta fényével,
Vezetett a tó mentén
Ez a keskeny sikátor
Az álmokban és az árnyékokban örökre.
Ez az ifjúság, ez a gyengédség -
Mi volt ez nekünk?
A lázadás minden versje
Nem teremtette meg?
A szívet álmok foglalják el,
A szív emlékszik sokáig,
Késő este a tavak felett,
Szagolta a kendőt.
A tekintet tisztasága már elhalványult,
És a hegedű az íj alatt feküdt le,
És a karmester gonosz akaratából
A szél áthaladt a hárfán.
Az esszé szenvedélyes, vázlat füstös
A sötétségen keresztül a kunyhó lebegett felé.
A tenor énekelte a színpadon a himnuszokat
Mad fiddles és tavasz.
Amikor hirtelen hirtelen sóhajtott,
Miután hazaért, a vér megdermedt,
És valaki szegény és szomorú
A szívemre hajtottam a kezemet.
Amikor gadányiban, alig látható,
Felállt előttem, mint egy ritka füst,
Ez a szellem, legyőzhetetlen.
És a hárfák énekeltek: el fogunk menni.
Ez a memória megpróbál megmenteni,
Az őrült években eltűnik,
De égő cikcakkal,
Ez a történet az éjszakai égbolton.
Az élet már régóta égett és azt mondta:
Csak a szerelem első álma,
Hogy egy felbecsülhetetlen koporsót kötözött össze
A skarlát, mint a vér.
És amikor a szobám csöndjében
A lámpa alatt vágyakozom a sértéseket,
A halott szerető kék szelleme
Az álmok a füstölő felett vannak.
Írás dátuma: 1909-1910