Bookreader - katalina (moem somerset)
A templom kápolnájában a karmelita kolostor szomszédságában a leánygondozó erőteljesen imádkozott a szent lány előtt. Végül a mankóra támaszkodva térdre emelkedett, és kinyílt a kijárat felé. A templom hűvössége és szürkülete után a fényes napfény egy pillanatra elárasztotta. Megállt, és körülnézett az üres téren. Zárt redőnyök a házak ablakán. Teljes csend. Mindenki elhagyta a vendégeket, sőt még a kutyákat is hallotta. Úgy tűnt, a város meghalt. A lány szeme egy kétemeletes házban állt, más házak közé rakódott, és reménytelenül felsóhajtott. Az édesanyja és Domingo bácsi, aki velük együtt élt, szintén elment a püspökhez, és megígérte, hogy csak a bikaviadal után tér vissza. A lány teljesen egyedül és mélyen boldogtalan volt. Menj haza nem akar, ő leült a lépcső tetején a lépcső vezet az ajtó a templom a tér, kikövezve burkolólap, mellé vannak rakva a mankót és sírni kezdett. Aztán a bánat túlterhelt, hirtelen lefelé fordult, és könnyekbe törtek. Ugyanakkor megérintette a mankót, és a keskeny és meredek lépcsőn csörgedezett. Ez volt az utolsó szalma. Most le kellett csúszni, és a bénult jobb lábát húzta, mivel nem tudott mozdulni nélkül. És a lány továbbra is sóhajtott. Hirtelen édes hangot hallott:
- Miért sírsz, gyermekem? Megrémült, meglepetten felemelte a fejét, miközben nem hallotta a közeledő lépéseket. A közelben egy hosszú, sarkú nő állt, kék esőkabát. Úgy tűnt, éppen felbukkant a templomból, de a lány maga is kijött onnan, és tudta, hogy mellette nincs senki. Az idegen visszadobta a kaput, és a lány úgy döntött, hogy tényleg elhagyta az egyházat, mert a nőknek tilos volt egy meztelen fejű istenség házában lenni. Fiatal, talán magas a spanyol, nem egy ránc a szem alatti sötét, sima és puha bőr, a haj, osztva középen szétnyílt, hátsó elfogtak egy egyszerű szalagot. Vékony jellemzők és kedves megjelenés. A lány nem tudta azonnal eldönteni, hogy egy parasztasszony, egy helyi gazdálkodó vagy egy nemes hölgy felesége áll mellette. Egyszerűen és ugyanakkor méltóságteljes méltósággal tartott. Hosszú köpenyt rejtettek a ruhák többi részében, de amikor az asszony visszacsúsztatta a kapucnivalot, valami fehér volt, és a lány úgy gondolta, hogy a ruhája színe.
- Szárítsd könnyeit, gyermekem, és mondd meg, mi a neved?
"Miért egyedül ülsz és sírsz, amikor mindenki elment, hogy találkozzon a püspökkel és testvérével, a kapitánnyal?"
"Leleményes vagyok és nem tudok messzire menni, senora." És mit csináljak vagy csináljak a vidám és egészséges emberek között?
A nő állt egy kicsit hátulról, és Catalina megfordult, hogy beszéljen vele.
- Honnan jöttél, senora? - kérdezte a lány, és a faragott ajtókra pillantott. - Nem láttalak a templomban.
A nő olyan gyengéden elmosolyodott, hogy a keserűség azonnal elhagyta Katalin szívét.
- Láttalak, gyermek. Imádkoztál.
- Igen, imádkoztam, amikor imádkoztam éjjel és nappal az áldott Szűznek, mióta történt a szerencsétlenség, és megkérném őt, hogy gyógyítson.
- És azt hiszi, hogy segíthet neked?
- Igen, ha akar.
Valami kedves és barátságos idegen megjelenésében Catalina elmondta neki a szomorú történetét. Húsvétkor történt, amikor egy bikaviadal-állomány vándorolt a városba. Előttük a fiatal nemesek lovakon lógtak. Hirtelen egy bika tört ki az állományból, és rohant az utcára. Pánikban az emberek minden irányba rohantak. Az egyik ló elhajtotta a lovast, a bika közeledett. Catalina olyan keményen futott, amennyire csak tudott, de elhúzódott és elesett. A rohanó bika láttán rémülten felsikoltott, és elvesztette érzéseit. Amikor Catalina eljött, azt mondták neki, hogy a bika kopogtatta, és futott. Eleinte úgy tűnt, hogy csak néhány zúzódás következett be, de néhány nap múlva Catalina kezdett panaszkodni, hogy nem mozdíthatja a lábát. Az orvosok megvizsgálták, és megállapította, hogy a lába megbénult. A lábát tűkkel feszítették, de Catalina nem érezte fájdalmát, véres volt, betegedő táplálékot kapott, de semmi sem segített. A lába meghalt.
- De még mindig van kezed - mondta a nő.
- Hála Istennek, különben halálra éhezünk. Megkérdezte, miért sírok. Mert válásgátlás lett, elvesztettem szerelmem szerelmét.
- Valószínűleg nem szeretett, ha nehéz pillanatban elment.
Catalina újra sírni kezdett. A nő megértően bólintott. A távolból jött a szurkolói hang, a dob és a harangok hangja. a szurkolói hangok, a drumbeats, majd nyomja meg az összes harangot.
"Beléptek a városba, a püspökbe és testvére, a kapitány" - mondta Catalina. - Miért jöttél ide, senora, ahelyett, hogy találkoztál kedves vendégeiddel?
- Nem akartam odamenni. Olyan furcsa volt Catalinának, hogy hitetlenkedve nézett az idegenre.
- Nem élsz ebben a városban, senora?
- Már gondoltam róla, mert még soha nem láttalak. Úgy tűnt számomra, hogy ismerem mindazokat, akik itt élnek, még személyesen is.
A nő nem válaszolt. Catalina jobban nézett rá. Ha a bõr egy kicsit sötétebb lett volna, lehetett mór nő. Vagy talán egy új keresztény, az egyik olyan zsidó, aki inkább a keresztelést akarta kiirtani az országból. Mindazonáltal mindenki tudta, hogy titokban továbbra is zsidó rituálékokat küldött, az étkezés előtt és után mossák le a kezüket, böjtöltek a yom kipuron, és pénteken húsokat ettek. Az inkvizíció nem veszítette el az éberséget, és nem tekintették biztonságba a kapcsolatot a keresztelt mórral vagy új keresztényekkel. Ki tudja, mit fognak mondani kínzás alatt, miután a Szent Kamara kezébe került. Catalina kezdett kétségbeesetten emlékezni, ha ő nem mondott semmit lázító, mint Spanyolországban az akkori egyik hanyagul dobott szó elegendő indok volt a letartóztatás, majd hetek, hónapok, sőt évek börtön és kínzások, mielőtt egy szerencsés néhány kiválasztott bizonyítani ártatlanságát. Catalina úgy döntött, jobb, ha ezt a szörnyű idegen elhagyja a lehető leghamarabb.
- Ideje hazamenni, szenora - mondta, majd udvariasan hozzátette: - Kérem, bocsásson meg, hogy elhagytam.
Catalina a lépcső alján fekvő markolatot nézte, és tétovázott, nem merte megkérni az idegent, hogy hozza el. De még csak nem is hallotta a lány szavát.
- Szeretné újra használni mindkét lábat, gyermekem, és újra sétálni és futni, mintha semmi sem történt volna veled?
Catalina sápadt volt. Ez a kérdés feltárta az igazat. Stranger - nem egy új keresztény és a mór: a mórok, de megkeresztelkedett, tartsa a kapcsolatot az ördög, és segítségével a fekete mágia dolgozott különböző csodák. Nem is olyan régen, egy pestis járvány tört ki a városban, és a letartóztatott mórok elismerték a racken, hogy ez az ő üzletük. A téten égettek. Catalina szótlanul félt.
- Adnék mindent, amim van, és én semmit vissza, de még a visszatérő szerelmem Diego fogok tenni halhatatlan lélek, mivel ez sérti a szent templomban. - És anélkül, hogy kivenne volna a szeméből az idegenről, Catalina átnyúlt.
- Akkor elmondom, hogyan gyógyítható meg. Juan Suárez de Valero fia, aki a legjobban szolgálta az Istent, segít. Az apját, a fiát és a szent szellemet nevezi meg kezével, megparancsolja neked, hogy dobjon egy mankót és menjen. Dobja el a mankót és menjen.
Catalina valami teljesen másra várt. Az idegen szavai meglepették, de a nő olyan nyugodt meggyőződéssel beszélt, hogy azonnal elhitette. Reménye után a lány nem vette le a szemét az idegenről. A szellemhez ment, mielőtt megkérdezné. Catalina szeme csodálkozva szélesedett ki, és száját kicsit kinyílt, ahogy az idegen eltűnt. Nem mehetett a templomba, mert Catalina szemmel tartotta a szemét, nem mozdult, csak a tiszta levegőben olvadt. Catalina hangosan felkiáltott, és könnyek, de már az öröm könnyei, újra leborultak az arcán.
- Nagyszerű lány volt - suttogta. - Beszéltem vele, ahogy beszélhetnék anyámmal. Szent Mária, és egy mór nőre, vagy akár egy új keresztényre vittem.
Megragadta a vágy, hogy elmondja valakinek ezt a csodálatos találkozót. Catalina lecsúszott a lépcsőről, elővett egy mankót, felállt, és a ház felé siklott. Csak az ajtóban eszébe jutott, hogy senki sem volt ott. Belépve Catalina hirtelen érezte, hogy nagyon éhes. Megett egy kenyeret, néhány olajbogyót, és egy pohár borral lemossa. Aztán akarta aludni. Leült az ágyra határozottan, hogy megvárja anyát és Domingo bácsit. Annyira szerette volna, hogy mindent elmondjon nekik. De a szemem összeszedte magát, és hamarosan Catalina aludt.