Hadd mondják, hogy hülye!
Hagyja, hogy a költő vádolja
A gúnyos, őrült fény,
Senki sem zavarja,
Nem hallja a választ.
Én is ma is éltem,
A dalom szabadon rohan,
Mint egy vad madár a sivatagban,
Amennyire a tó elhalad.
És mi van velem a fény felé,
Amikor előttem ülsz,
Amikor a kezem felmelegszik
A varázslatos kéz;
Mikor veled, O Virgin Paradise,
A mennyei órát töltem,
Nem aggódnak, nem szenvednek,
Nem néztem el.
* * *
Hadd mondják, hogy hülye!
A szavakat egy üres,
Éjjel-nappal beszélget vele,
Természet, a megjelenés nem a siket.
Hadd mondják, hogy nincs értelme
Szavaiban néhány nehézség
De egyébként költő vagyok
Különleges akarat a természetből.
Hadd mondják, hogy az élet süket
Sötét, és nincs boldogság,
Minden versből tele van,
Csak azt kell elhinni a jelben.
Én vagyok a költő, senki sem tudja
És néha úgy gondolják,
Írja, írja, nem ismeri fel
Senki nem írja le, le.
Lefelé, lefelé, kiáltson minden embert!
Nem látod, hogy költő vagy.
És anya, atyám, ugyanabból a zavarosságból
Az arcukon nevetnek, itt a válasz.
Hadd vádolják a költőt!
Nevetnek, néha piszkálnak
És mindenütt kirobbantanak,
A felesleges bukással, a sors előtt.
Én vagyok a költő, bennem vallomás!
Talán a boldogság fog tenni,
Gyere ide a házunkhoz, mint próféciának
Az örökkévalóság küszöbe esik.
Ideje van az idő!
Évek, évszázadok, évszázadok ismét
És a mag-
Azonnal ugyanaz, mint a szerelem.
Én vagyok a költő, én törekvésemben!
Van szellem és tisztaság,
És Puskin, Lermontov, a látomás
Vándoroljon néha.
**********************
Költő vagyok, velük maradok.
Örökkön örökké.
Bejegyzés száma 000136153