A könyv - tündérmesék mesék (illusztrációkkal) - лебеденко петр - online olvasás, 1. oldal
Régen ez volt ...
A magas hegyek már halmokká váltak, és ahol a folyók zörögtek, hullámok hullódtak, városok álltak és kertek virágoztak. Ahol a mocsarak és mocsarak szörnyűek voltak, a ligetek zömmel zöld színűek, a madarak vidáman énekelnek. Csak a Csendes-óceánon fekszik a sziklaszirt, úgy néz ki, mint egy szakáll, nő, egy hatalmas folyón áll, mintha hallgatna valamire. A szikla mögött Csendes Don a tengerben esik és hosszú idő óta még egy könnyű út a tenger hullámai között. A felhő lebeg a szikla fölött, egy szellő fúj felette, a meleg nap sugarait melegíti. Csendes Don, a folyó tágra nyílik, lecsap és suttog valamit, mintha az anya saját fia lógna. Van egy magas szikla, figyeli ...
És a hosszú lépésekkel az idő megy: meg fog tenni egy lépést, visszanézni fog, és mögött már tíz év maradt ...
Régen ez volt ...
Valahogy ragadozó sas állt a tenger mögül, hogy repüljen a csendes Donba. A hatalmas folyóhoz repül, fekete szárnyak terjednek, sötét árnyék lóg a csendes Don fölött, mint egy melankólikus szív.
A ragadozó keresi az áldozatot, megragadja éles karmokkal és viszi őt a magas hegyekre, a széles tengereken túl. A sas elsõ hülye bárányokat és bárányokat tartott, majd a kisgyerekek eltûntek.
A Csendes-óceáni térség orosz népének dübörgése, a könnyek sírása szomorú, és nekem nincs senki segítségemre. Megpróbálta megvárni a gonosz madarat, de a ragadozó ravasz, nem fog becsapni, nem fog becsapni. Egyre gyakrabban repül a Csendes Donba, egyre több könnyek sírnak.
Abban az időben a kisfiú, Petrus és az édesanyja a Csendes-óceán közelében fekvő romos házban élt. Tender volt Peter, kedves, és szereti őt érte minden ember, mint a fia, a natív, az emberek mennek dolgozni, a gyerekek Petrus hagyott, és Peter, bár ő túl kicsi még tíz rövid év alatt éppúgy bántotta senki ad. Zateet a játék gyerekével más: a ló egy lovat lő ki egy kutyából, az agyagtól nem látható halak meg vannak vakítva, és a homokba merülnek. A gyerekek játszanak Petrus-szal - nem juthat haza.
Petro pedig nem szereti a csendes Don-ot többet, mint az életét. Ő eljött a partra, és sokáig nézte a széles folyót. A folyón, a hullámok egymás után valahol hullámzó, a napsugarak hullámai szikráznak, mint ahogyan valaki szétszórta az aranyszemeket. A könnyű vízben a sütés sportos, vidáman játszik. A halak kiugrannak a vízből, pillantások, és minden fényesen csillog a fényes napsugárból, mint a tűzön égő szikrák. A hal megfogja a levegőt egy kis szájjal, fojtogatja - és újra a vízbe.
A Don fölött a levegő áttetsző patakokkal melegszik, a fehér szárnyú sirályok repülnek, a fecske, mint a nyilak, söpörik a víz fölött.
De valahol sötét felhő közeledik a Donhoz. A szél felrobbant, a folyó fölött futott, és a folyó azonnal aggódott, finom ráncokkal borított.
Petrus a felhőre gondol, és azt gondolja: "Ó, úgyhogy a vihar megkezdődik!"
És a sötét felhő közelebb és közelebb kerül, az egész ég már sötétedett. A szél hirtelen füttyentett, mint egy rabló, a csendes Don sóhajtott mélyen, mintha összezúzta volna a vállát. A zaj összeszorult, a szörnyű hullámok felhördültek, csendben áramlik a Don, mintha fogva fogva fogott volna hosszú ideig, majd hirtelen elszabadult. A fehér szárnyú sirályok felsikoltottak, dühösek és elindultak valahol. A fecskék gyorsan eltűntek mögöttük.
És a felhőkön keresztül a nap már kipillantott. Az erőszakos szél legutóbb füttyentett, és rohant a tengerbe. És ismét csendben a Don ...
Ott ültem ott Petrus, csodáltam a folyót, hirtelen fekete árnyék villant fölötte, a levegőben egy síp hangzott. Petrus felnézett, és rá a gonosz ragadozó, egy szörnyű madár esik egy kővel az égből.
Nem volt ideje kiáltani, Peter a ragadozó elkapta a karmaival, megfordította fekete szárnyakkal és repült át a Csendes-Don, több zöld erdők, a tengerek széles.
Petrus lenézett a szíve, és hangosan felkiáltott:
- Viszlát, Don Tykhy atyám, búcsú, orosz föld!
A ragadozó nem nézett Petrusyára. Még távolabb repül a Csendes Dontól, a kis orosz fiú kedves hazájából. A szél gyűrűzik, a szürke hegyek csillognak lent, fehér felhők olvadnak a szélből, mint egy reggeli köd a csendes folyó fölött. Még az este is megérkezett, az első csillagok tüzet gyújtottak az égen, a tenger alatt felnyögött, mint egy sebesült vadállat.
Hirtelen Petrus úgy érezte, hogy a ragadozó lelép. A kisfiú a vad hegyekre nézett, a sziklák fekete színűek voltak, a mély mélységűek.
És a gonosz ragadozó kinyújtotta utolsó szárnyait, és a fekete sziklára esett, a fészkébe. Aztán felkapta a karmát, és Petrus számára könnyebb lélegezni.
Leült egy sziklára, tette a fejét a kezébe és sírt. Petrus eszébe jutott az anyja, a vidámak gyermekei, a csendes Don a szeretettje - még inkább melankóliája volt a szívében.
A gonosz ragadozóra nézett, és szembenézett, a szeme égető tüzet égett, és gonosz szikrák futottak benne. Aztán a sas felemelte a bal szárnyat, és hirtelen emberi hangon szólt:
- Tehát elhoztam titeket a királyságomba, az emberi kölyökbe. Régóta várok rád, régóta vadászok, ezért végül elkaptam! És hogy ismerlek, bébi, ahová hoztam, azt mondom: Nem vagyok közönséges sas, és nem csak ez a sas fészke. Három évszázaddal ezelőtt éltem a földön, és nagy török kán volt. Dicsőségem emelkedett ezen magas hegyek felett, erőm sokkal szörnyűbb volt, mint a tenger viharai. Minden nép meghajolt hozzám a földig, csak az orosz nép nem akart meghajolni. És úgy döntöttem, hogy elpusztítom az engedetlen embereket. Az erejét összegyűjtöttem, és háborúztam Oroszországgal. Hosszú ideig harcoltam az ellenségeimmel, sok orosz fej kanyarodott le a vállamról, de az én hadseregem nem tudott állni a csatában ebben a csatában, remegve. Az oroszok megöltek minket, de elvittek engem. El akarták árulni a kivégzést, de Zural megmentett engem ... hercegnőünk a tenger hercegnője. Gyűlöli az orosz népet, mint én. Zurala sós vízzel permetezett meg, és azt mondta: "Ha te, a nagy kán, ragadozó madarak, amíg a csendes Don, az orosz folyó vörös lesz az orosz vérből. Ezt megteszed - hogy ismét nagy khan legyen veled, nem fogod megtenni - így megölsz egy madarat. " Szóval az orosz föld óta repültem, az asszisztenciámat keresem. Ahhoz, hogy betartsam, amit a hercegnő megbüntett, szükségem van egy asszisztens hűségére, és hogy van egy emberi elme, és a szív egy ragadozó gonosz. Meg fogom tanítani egy ilyen embert, hogyan kell elfertőzni a gonoszt az orosz földön, és akkor én is részese leszek. Tudom, az emberi kölyök, hogy a szíved nem alkalmas az én célomra - sok benne van benne. Igen, nem számít: élni fog velem, meg fog változni. És ha jó segítő leszel, aranyat megszórom, és ha nem kedvelsz engem, akkor meg kell rothadnod a csontjaidat a mélységben. Sok orosz népet hoztam itt, de eddig senki sem örült nekem ...
Mondta ilyen gonosz ragadozó, fekete szárnyait intett, és valahol a hegyeken túlrafutott. És Peter jött a szélén a hegy, lenézett, és elhúzta a félelem: egy szakadék olyan mély, hogy a föld nem lehet látni, és a sziklák körül az emberi csontok viszont a fehér és fekete varjak fölött kering a csontokat.
Leültem a sziklára, és gondoltam rá. Könnyek törtek a szeméből, melankolikus fekete szíve szorult. "Ne nézz többé anyámat - mondta Petrus -, hogy ne csodáljon többet, mint a Silent Don, kedvesem. Nem tudok leereszkedni ebből a hegyről, soha nem hagyom el a gonosz ragadozóját. "
Hirtelen Petrusot hallotta - a levegőben füttyentett szárnyakat. A török kán elrepült, a kardban tartja a fehér szárnyú sirályt. A szikláin ült, a bal szárnyát intett és azt mondta:
- Most, fiatalember, egy madár hozta el a földedről. Átugrott a Donra, kiabált a népnek, hogy élsz, a baba, amit látott, hogy viseltettem a királyságomhoz. De szükségem van az emberekre, hogy elfelejtsék magukat, nem emlékszem. Ehhez meg kell semmisíteni egy hülye madarat.
A fehér szárnyú pillantás gátja Petrusyára néz, mintha valamit akarna mondani, de fél a gonosz ragadozójától.
- Ne ölj meg a madarat, nagy kán - mondta Petrus. - Élj nekem ezen a sziklán, hogy ne unatkozzanak.
A ragadozó nevetett és válaszolt:
- A sirály szíve nem gonosz, barátok nem illik hozzánk. Te, egy humán kölyök, nem kell ilyen társ.
Szörnyű csapdával ütötte le a sirályt, karmaival dörgölte, a sirály szívébe vetette a csőrét és Petrusu-nak szólt:
- És itt van ebéd, te kis ember ... - Petrus elfordult, csendben. Kár, hogy fehér szárnyú sirályt kapjon, de tudja: észre fogja venni egy gonosz ragadozó kegyét - le fogja dobni a szikláról.
És a sas ismét intett, és repült el.
Egy kis idő telt el, amikor a ragadozó visszafordult, a galamb karmai megtartotta a szájfutót. A feje fején csípővel csípte meg őt, kivette a szívét a mellkasából, és Petrusyát a lábai közé dobta:
- Vacsora, az emberi kölyök. A galamb - egy gyengéd és békés madár, mindannyian meg kell ölni.
Aztán Petrusyára nézett és megkérdezte:
- Hát nem kár az ilyen hülye madarakra?
Petrus felállt a kőből, megvizsgálta a ragadozó gonosz szemeit, és nem szólt semmit.
És megkérdezi:
- Megszomorodtál az ilyen hülye emberek madarától?
- Miért sajnálják, ha már meghalt? Petrus válaszok. - És te, török kán, ha meghaltál, nem fogom megbánni.
A sas megrázta a szemét és azt mondta:
- Látom, hogy hasznos leszel, fiatalember. Gyorsan megszokja a vért.
Így kezdett Petrus egy magas sziklán élni, a török kán hegyi királyságában.
Predator gonoszt fészkét Dall sirályok, galambok Meek, kis bárány, könnyezés a karom éles Peck a meleg szív, tanítja Petrus gonosz szerelem.
Petrus fogságban növekszik, haja sötét, haja sötét, szeme sötétkék, a ránc már a szemöldöke között van. Tíz év telt el, mióta a gonosz ragadozó elvitte őt a csendes-óceáni Dontól. Petrus úgy döntött, hogy elmenekül a Khan királyságából, vagy meghal ellenségével.
Egyszer azt mondja egy gonosz ragadozónak:
"Magamban erős hatalommal érzem magam, de nem tudom, mit tegyek vele." Hozjon engem, török kán, egy acél kard, megtanulom, hogy birtokoljak, felkészülök az oroszok elleni kampányra. Igen, emlékezz az üzletre: ha a csendes-óceáni Don vörös lesz az ellenség véréből, ne felejts el adni nekem.