Adil Yakubov - Ulugbek kincse - 71
Nem szeretném azt hinni, hogy nem hagyta el az emberek, nem a föld, aki hallotta az első kiáltása egy csecsemő, és elhagyja az uralkodók e föld és ez a nép, az elme gondolkodó fanatikusok. El kellett menni, mert lehetett meghalni, és nem hozta a gondolatát a tanárnak azok számára, akik megértették és értékelték. Előny továbbá, hogy a tisztelt Abdurrahman Jami és Aliser Navoi World [85] átadta neki a távoli Herat segítő kéz, petíciót, hogy hagyjuk ott. Dicsőséges emberek! De ... milyen kimondhatatlanul nehéz elhagyni, mennyire fájdalmas az a gondolat, hogy talán nem fogja látni többet, miért van az él. Nem gyenge karakter, Ali Kushchi nem tartotta vissza a könnyeit, amikor erre gondolt.
Nem tartotta vissza könnyeit, és most, ezen a síkságon, a tisztáson, ahol utoljára felejthetetlen barlangot látott.
"Mindenható vagyok, egyetértek minden olyan veszéllyel, amely külföldi országokban vár rám, de egy dolgot kérek: hagyd, hogy a por itt maradjon ezen a földön!"
Ezért hívta a mennybe.
Aztán egy acél kés, amelyet Timu Usta adományozott, kivágott egy darab földet a talajból. Hozzáadta ezt a maroknyit egy másiknak, az édesanyja sírjából, szorosan kötve egy drága táskát az övbe, és elment az elfogadott helyre.
Két férfi állt ott: Mansur Kashi és egy viszonylag fiatal, vörös szakállas, kék szemű férfi a mudarris ruhájában.
- Assalam aleikum, ustod!
- Hello, hello, fiam, Miram. Látom, hogy a hurród tele van. Minden rendben van a Sárkánybarlangban?
- Rendben van, minden könyv a helyén van. Én, ahogy mondtad, felfedeztem a Mirza Ulugbek öntöde egyetlen törzsét. Minden egyes kézirattól egy listát vett, és a "táblázatok" kéziratából három ...
- És a méltó paradicsom könyvéből Kazi-zade Rumi?
- Itt van velem a "Matematika" egyik könyve, egy könyv a világító Gyasiddin Jamshid, a tanár geometriájáról.
- Dicséretes, fiam. És az összes ládát a helyén?
- És jól lezártad a bejáratot?
- Fogd be, tanár.
- Köszönöm ... Kérem, vigye át a Hurjunot a lovára.
És ismét kinézett, és Ali Kushchit nézte az Urgut-hegységen, mintha innen akarná látni a Draconian barlangot. De a hegyek kevéssé voltak láthatóak; a nap elment, és a felhők, a közelmúltban ritkák, megvastagodtak a szemünk előtt.
Shagirdy Ali Kushchi előtt állt, fejét hajolva.
- Minden, mindenre emlékszem ... még mindig emlékszem. A baljós éjszaka előtt egy szokással álltunk itt, és arra utasított, hogy védjem a rejtett kincseket ... Most ezt neked adom. Mindig emlékezzetek: a kincseket, ahol a bölcsek bölcsességének gyöngyei gyűlnek össze, szükség van erre, a jövő nemzedékeire, utódainkra. Eljön a nap, amikor a sötétség királysága eloszlik és a nap ragyog majd a szülőföldön ... Nem veszítem el a reményt, hogy időm lesz arra, hogy visszatérjek az örömteli napra. Ha nem, ha meghalok egy idegen országban, akkor átadjátok Ulugbek kincseinek titkát a megbízható lépteihez, és ők a tiédek. És így lesz a mi fiainktól a fiaink fiaihoz, amíg egy boldog törzs vár, ahol a nap fel fog emelkedni Maverannahr fölött! Ezer alkalommal hálás vagyok a sorsa iránt, hogy ilyen rohadékok vannak veletek. Ha valaha bántani foglak, bocsásson meg és áldjon meg az úton ...
Miram Chalabi és Mansur Kashi vezetett egy nagy karavánúton. A hegyre emelkedve Ali Kushchi utoljára visszatekintett. Shagirdov látta őket, sokáig intettek utána. És Samarkand többet nem látott, és nem látta a kerteket. Nem csak azért, mert túlságosan messze volt tőle, hanem azért is, mert Ali Kushchi szemei is könnyek voltak. Eltökélte őket, és elkezdett felzárkózni a karavánhoz.
jegyzetek
Mavlyana (ist.) - világít. uram; a muzulmán teológusok és tudósok címe.
Talib - egy vallásos iskola diákja - madrász.